Szemétkedés

Pratóban nagyon komolyan veszik a szemetet. Itt mindenki szelektíven gyűjti a szemetet 0 éves korától. A múzeumokban, iskolákban, ovikban, mindenhol szelektív szemétgyűjtés folyik. Míg otthon 1 darab kuka van az egész lakásban, nekünk itt kapásból 4 db van. Külön kell gyűjteni az organikus dolgokat (ételmaradékok, tojáshéj, gyümölcs-, zöldséghéjak), a papírt, az üveget, műanyagot és fémeket, valamint van 1 indiferenziato nevű szépség is, ide azt kell dobni, ami nem újrahasznosítható.

 A kukatornyunk a konyhában.

A három organikus kukánk a teraszon. Nyáron biztos szuper lesz, amikor a melegtől önálló életre kelnek majd a kajamaradékok :D

A szivecskés ciklámen az enyém az ablakban, Miguellel szerettük volna feldobni az erkélyt, úgyhogy vettünk növényeket, de én még rajzoltam is az enyémre.

Na eddig rendben is lennénk, de az élet sosem olyan egyszerű, mint amilyennek látszik. A rágót nem dobhatom az organikusba, mert nem bomlik le, szóval az indiferenziatóban a helye. Na itt már kicsit összezavarodtam, mert azt hittem, hogy minden, ami kikerül a számból az organikus, mert hát megeszem. De a kedvencem a tetrapak. Szívem szerint a műanyagosfémesüvegesbe (ezeket együtt kell gyűjteni) dobnám, viszont a papírhoz kell dobni. Hogy miért? Senki se tudja. A papírzsepit és a szalvétát csak akkor dobhatom a papírhoz, ha nem nagyon használt, ha nagyon koszos, akkor az organikusban a helye. A szemét kérdést illetően óriási kérdőjelek vannak a fejemben. A rendszer ráadásul városonként eltérő. Például Rifugio le Caveban (tudjátok, a szuper hegyi házikó, az erdő közepén, ahol a fél nyarat fogom tölteni) kicsit eltér a rendszer az itthon, Pratoban használttól.

A szemetet mindig éjjel viszik el, van egy naptáruk, hogy melyik nap melyik szemetet szállítják el. A zsákokat este ki kell rakni az utcára, az ajtó mellé és reggelre eltűnnek. De még ennél a lépcsőfoknál is vannak akadályok, amiket le kell győzni. Mert bizony ellenőrzik a szemetet és ha nem jól válogattad szét a dolgokat, akkor az ajtó előtt hagyják a zsákot. Ha nem lebomló zsákba rakod az organikust, vagy nem papírzsákba a papírt, akkor szintén nem viszik el. Nekünk, mint Legambiente tagoknak (az egyik legnagyobb olasz természetvédelmi szervezet) példamutatónak kellene lennünk, de óriási sötétség van a fejünkben. Sokszor csak találgatunk, hogy mit hova kellene dobni. Van egy honlap, ami segít eligazodni, de így is nehéz, mert az olaszunk még nem a legjobb. 

A szemét órarend. Melyik nap, melyik szemetet viszik el.

Óóó és képzeljétek levágattam a hajamat, mert már elegem volt, hogy sehogyse áll, úgyhogy fogtam magam és elmentem fodrászhoz. Nekem nagyon tetszik, élőben még szuperebb, mint képeken... 

1 hónap

Bizony-bizony, nekem is furcsa, de hétfőn lesz 4 hete annak, hogy megérkeztem ide, Pratóba. Ez az egy hónap nagyon gyorsan eltelt és hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem volt zökkenőmentes. Teljesen idegen emberekkel együtt lakni és dolgozni még otthon, Magyarországon is nagyon nehéz, hát még egy idegen országban, úgy hogy nagyon közös nyelv sincs, amit használhatnánk. Én szeretnék többet olaszul beszélni, de mivel a többi önkéntes nem beszél olaszul egyáltalán, ezért rám lett parancsolva, hogy angolul beszéljek. Helyiekkel pedig nagyon nehéz ismerkedni/barátkozni, mert nyilván még nem tudom annyira a nyelvet, hogy bármiről beszélgethessek, ők pedig nem annyira toleránsak, hogy várjanak 5 percet, amíg kinyögök egy nehezebb mondatot. Úgyhogy most eléggé szenvedek attól, hogy hogyan tudnám megtanulni a nyelvet minél gyorsabban és könnyebben. Az olasz tanfolyam nekem elég haszontalan, már mindent tanultam, amit ott veszünk, és az se segít, hogy tele van a tanfolyam arab migránsokkal, akik nem tudják az itteni írásmódot és a betűket. Bár tegnap azt mondta a tanár, Roberto, hogy nekem mindenképpen mennem kell júliusban középfokú nyelvvizsgázni, úgyhogy remélem valami történni fog annak érdekében, hogy én is haladhassak a tanulásban.

Programokban és munkában nincs hiány, mindig van valami tennivaló. A héten CSN-ben (Centro di Scienza Naturali, egy kisebb állatkertszerűség) dolgoztam 4-5 éves gyerekekkel, és folyamatosan megy a színházas projekt is. December elsején lesz egy kurzusunk a vízről, vízpazarlásról, tegnap este arra raktuk össze a játékokat, adatokat kerestünk, kreatívkodtunk egy kicsit. Most éppen Arezzoban vagyok, egy energiáról szóló maratoni kurzuson veszünk részt Miguellel (10-18 tart). A várost sajnos nem fogjuk tudni teljesen körbejárni, csak egykicsit körül nézünk, de megfogadtuk, hogy visszajövünk majd.

Nagyon sokat megyek kirándulni a hegyekbe, persze nem egyedül, mert még nem ismerem az itteni tájat. Vasárnap Andreával és a kutyájával, Oscarral voltam egy hoszabb túrán a hegyekben. Gyönyörű volt az idő, sütött a nap és elég meleg is volt, ami sajnos már nem mondható el erre a hétre. Elég hideg van, a lakásban is, úgyhogy mindannyian köhögünk és meg vagyunk fázva. 

Kedden éjjel, Miguellel, Karimmal és Andreával szerveztünk egy éjjeli túrát a hegyekbe (Monteferrato a hely neve). A hegy tetején van egy kis házikó, ahol a túrázók megpihenhetnek kicsit, van kandalló, ahol lehet sütni meg tüzet rakni, nagyon kedves hely. Ott vacsoráztunk, grilleztünk csirkét meg zöldségeket és sokat beszélgettünk. Aznap éjjel pont telihold volt, úgyhogy amikor jöttünk le a hegyről, nem is kellett elemlámpát használnunk, annyira világos volt a hold miatt. Ha úgy képzelitek el ezeket a túrákat, hogy csak sétálgatunk kicsit, beszélgetünk meg pihengetünk, na akkor teljesen rosszul gondoljátok. Meredek hegyoldalakon kell felmásznunk, ráadásul a talaj mindenhol nagyon sziklás, csakhogy még nehezebben lehessen megmászni ezeket a hegyeket. Általában Andrea a túravezető és ő mindig nagyon gyorsan megy. Van, hogy ok nélkül elkezd futni felfelé és nekünk ugye követni kell, ha nem akarunk lemaradni és elveszni. Minden erőmet (akarat- és testi erőmet is) össze kell szednem ezeken a túrákon, hogy ne könyörögjek egy kis pihenőért. De még a legelején megfogadtam, hogy sose fogok nyavalyogni ezeken a kirándulásokon és sose kell majd miattam megállni pihenni. A túrák nagyon jó edzések is, hiszen nyáron vagy workcampeket vagy gyerektáborokat fogok vezetni és ott mindennap ilyen túrák vannak, úgyhogy ez most a felkészülési időszak számomra.

Azért is nagyon hasznos a hegyekben mászkálás, mert irtózatosan sokat eszek itt. Olaszországban a pasta-pizza-kávé szentháromság tényleg nem vicc. A reggeli csak valami édes péksüti lehet, lehetőleg lekvárral vagy nutellával. Reggeli előtt gyorsan lehúznak egy erős fekete kávét, reggeli közben cappucinót isznak és abba mártogatják a péksütijüket, de képesek akár egy egész szelet lekvároskenyeret is beletunkolni a kávéjukba. Aztán délelőtt isznak még 1-2 erős cafè normale-t és indulhat a nap. Ebédre valami szendvicset esznek, sonkával, sajttal, vagy tésztát főznek, aztán délután még isznak 5 kávét, péksütiznek, aztán vacsorára megint pizzát vagy tésztát esznek. Ez így nem tűnik soknak de itt kell megjegyeznem, hogy minden nagyon-nagyon-nagyon finom és minőségi. Itt, Toscanában különösen fontosnak tartják a 0 kilométeres termékeket (amik igazából helyi termékeke, a lényeg, hogy nem nagyon akarják támogatni azoknak a termékeknek az importját, amik maguk is meg tudnak termelni) és a házi készítésű dolgokat. Persze mint minden minőségi dolognak, itt is mindennek meg van az ára. Egy jó tanács: Soha ne számold át az árakat forintra! Ha mégis megteszed, szívinfarktust fogsz kapni, annyira drága minden. 

Az irodában elterjedt az a nézet, hogy én hajlamos vagyok mindent túlgondolni, úgyhogy tömegével jönnek a tanácsok: ne gondolkodj, csak csináld, amit szeretnél; ez az 1 év olyan hamar véget ér, élvezd minden percét, gondolkodás nélkül. Van benne igazság, bár szerintem inkább itt gondolkodnak keveset, nem én sokat :D De azért megfogadtam, hogy igyekszem az itteni életritmus szerint élni és akkor talán kevesebbet fogok rágódni a dolgokon. Most túl sokat gondolkozom azon, hogy ha ezt meg azt mondom vagy teszem, akkor mit fognak gondolni a többiek, hátha félreértik...stb. Nem lesz egyszerű elérniazt, hogy ne érdekeljenek ezek a dolgok, de azért előbb-utóbb biztos sikerül fejlődnöm. 

Bocsánat, de képeket sajnos most nem tudok mutatni, de később sok-sok képet fogok feltölteni :)

Buona serata a tutti! ;)

Egy nehéz nap

Az EVS nem egy könnyű dolog. Bőven kell hozzá bátorság, és nem csak ahhoz, hogy belevágjon az ember, hanem ahhoz is, hogyha már egyszer ott van valahol, szembe tudjon nézni a problémákkal, bármilyen formában is jönnek. Hinni kell abban, hogy minden azért történik, hogy jobb ember lehessek és fejlődjek. Eddig mindig a munkától vagy az olasz nyelvtől féltem, most már sokkal inkább félek attól, hogy milyen változásokra van ahhoz szükségem, hogy mindenki olyannak láthasson, amilyen tényleg vagyok. Hiszem, hogy minden értem történik, tudom, hogy nagyon sokat kell tanulnom és kész is vagyok tanulni, viszont nagyon megijesztenek azok a módszerek, amivel itt tanítanak. 

A tegnapi nap nagyon nehéz volt nekem több okból is, és ma reggelre eljutottam odáig, hogy szeretnék hazamenni. Természetesen nem fogok hazamenni, nem azért küzdöttem el magamat idáig, hogy aztán feladjam. Viszont fontos tudni, hogy az EVS nem csak az állandó partizásról szól, ez nem egy nyaralás. Itt munka van, és főnök van és bárki bármit mond (remélhetőleg) azért mondja, hogy neked segítsen. Meg kell tanulni elfogadni ezeket a segítségeket, de ez néha nagyon nehéz, főleg ha nem olyan formában érkeznek, amihez az ember hozzászokott. Ráadásul Dani és Sasha is elindultak Budapest felé ma reggel, úgyhogy már velük se tudok beszélgetni élőben. Nagyon fognak hiányozni a reggeli kávézások, az esti teázások, a bölcs tanácsaik és a sok segítség, amit tőlük kaptam az elmúlt 3 hétben. Nagyon furcsa, hogy nem ülünk kint a konyhában együtt és vacsorázunk, vagy hogyha nyílik az ajtó, akkor nem ők jöttek haza. 

Na de mit is csináltam a héten? Sok mindent. :) Főleg a színházban dolgoztam vagy olaszoztam. Ma pedig a Festa dell'albero-ban (Fa fesztivál) segítettem. Karim, Andrea, Pawel és én elmentünk egy állatkertszerű helyre, ahol egy osztállyal (7-8 éves gyerekek) fákat ültettünk, játszottunk és beszélgettünk a természetről. Megtanultam, hogyan kell elültetni egy fát szakszerűen és kaptam is ajándékba egyet az erkélyre, bár szerintem kiültetem egy parkba vagy valahova, mert azért egy erkélyen mégse tarthatok egy normális fát. Mi Pawellel főleg csak segítettünk, Andrea, Karim és Ilaria tartották a napot.

Nagyon sok képem van, de sajnos nem oszthatom meg, mert itt, Olaszországban nagyon szigorúan veszik azt, hogy a gyerekek arca nem látszódhat a képeken...

Holnap megint a színházba megyek délután (igen, van hogy hétvégén is dolgozom), aztán meg kell terveznünk egy előadást a vízről egy osztálynak, amit december elején fogunk tartani. Megismerkedtem más EVS önkéntesekkel a városban, egyelőre még nincsenek közös programjaink, de tervezem, hogy összebarátkozok velük. 

2 hét

Ma pontosan 2 hete, hogy megérkeztem Olaszországba. Most jutottam el addig a gondolatig, hogy nem nyaralni vagyok itt, és hogy még nagyon-nagyon sokáig maradhatok. Már most sokat tanultam és sok olyan emberrel találkoztam, akik nagyon a szívemhez nőttek. Amíg pályáztam a projektekre végig azt hittem, hogy semmi másról nem szól majd az EVS-em, csak arról, hogy megtanulhatok egy számomra tetsző nyelvet. De rájöttem, hogy ez itt most másodlagos, azért kell megtanulni a nyelvet, hogy tudjál kommunikálni másokkal és dolgozni, de nem ez a fő cél. Az én projektemben nagy hangsúlyt fektetnek a személyiségre. Mindenféle játékot játsszunk, próbára tesznek minket, és ha valaki csak játssza magát az elég hamar kiderül. Úgyhogy tényleg mindenki csak olyan projektre jelentkezzen, amit teljes szívéből szeret, különben szenvedés lesz az egész.

Az első tényleg nagy próbatétel a mostani hétvége volt. 2 napot az erdőben töltöttünk, a Rifugio le Cave nevű helyen, ahol az egész nyarat fogjuk tölteni, mert táborokat és workcampeket fogunk vezetni. A házban nincs internet, és a mobilok se nagyon működnek, mert nincsen térerő. Nekem annyira nem hiányoztak ezek a dolgok, de voltak, akik teljes letargiába estek emiatt, de végülis nem nyaralni mentünk oda, hanem dolgozni. A ház egyfajta vendégház is, a kirándulók megállhatnak inni egy kávét vagy enni valamit, nekünk kellett kiszolgálni őket, meg takarítani is, de én végig a konyhán voltam és segítettem főzni :) és végre ülhettem egy ilyen szuper autóban is, mert más kocsi nem tud feljönni a hegyekbe, tuti, hogy ilyenem lesz! 7-en aludtunk egy szobában, olyan volt, mint 1 tábor, emeletes ágyak, horkolás, nevetgélés és suttogás lefekvés előtt. Este társasjátékoztunk meg beszélgettünk a tűz mellett, éjjeli sétára mentünk és sokat ettünk. Másnap reggel sikerült Sashát kiakasztanom (ő aludt alattam),  mert megdobáltam a tornacipőmmel, hogy kelljen már fel, tényleg olyan volt, mint 1 tábor. :D

(Miguel, Sasha, Pawel, Natalia és én éppen ebédelünk :)

Nekem nagyon tetszik ez a hely, annyira nyugodt, éjjel az ég tele van csillagokkal és nagyon sok állat van mindenhol. Itt aztán tényleg csak az erdő van, semmi más, vasárnap reggel, amikor kint kávéztam egyedül, egyszer csak egy óriási szarvas volt nagyon-nagyon közel hozzám. Az erdő tele van szelíd gesztenye fákkal, szedtünk egy csomót és a kandallóban megsütöttük őket. Azért a hangulat elég szomorú is volt, mert Dani és Sasha pénteken elhagynak minket, nekik ez volt az utolsó látogatásuk Rifugioba, mint EVS önkéntesek. Nagyon megszerettem őket, eszméletlenül fognak hiányozni. Ők olyanok, mint 2 őrangyal, mindig vigyáznak ránk, segítenek és eligazítanak minket, biztosan más lesz nélkülük a légkör. De nem is akarok erre gondolni, még itt vannak 3 napig, szerdán lesz 1 búcsúztató parti, addig még sokat beszélhetünk és bármikor meglátogathatnak minket (mondjuk Sashánál ez nem tudom, hogy hogyan van, mert neki kell engedély, hogy az EU-ba jöhessen), de azért mindenki elég szomorú.

Ma a Teatro Fabbricchinoban voltunk Miguellel, ezt a helyet is imádom, gyerekekkel kell foglalkozni, minden hónapban másfajta előadás van, most éppen a vízről tanulhatnak. Fél óra színház, fél óra interaktív játék, egy nagyon új módszerrel. 1 nap, 2 előadás van, és csak olaszul beszélünk.

Miguel és én. Ezt a ruhát kell hordani munka közben, hogy mi is "kutatónak" tűnjünk :)

Szóval velem minden rendben. Tutto bene! Kezdek barátkozni, olaszul beszélni, sok kávét inni és mutogatni. Még mindig Miguellel van a legjobb kapcsolatom, de nagyon sokat beszélgetek Sashával és a töbiekkel is. Megismerkedtem más EVS önkéntesekkel a városban, nagyon sok a spanyol... Meetingek vannak, zajlik az élet.

A presto!

Az első munkanap és egy kis pápa

'Sose hittem volna, de végre ez a nap is eljött, elkezdtünk dolgozni. Vagyis persze, ez még nem igazi munka volt, hanem egy kis ismerkedés és a hivatalos dolgok intézése, este pedig megvolt az első itteni olasz óránk. Képeim sajnos nagyon nincsenek a mai napról, mert kicsit furán vette volna ki magát ha elkezdek fényképezgetni a feladatok közben, de találtam a Legambiente oldalán pár képet, úgyhogy azt kirakom :)

Szóval, 9:50re ott voltunk az irodánál, majd kiderült, hogy nem ott fogjuk kezdeni a napot, hanem az egyik nagyon kis aranyos parkban, ahol nyaranként ingyenes koncertek szoktak lenni. Ilaria három feladatot készített nekünk elő, amik a non-formális tanulást készítették elő, majd utána minden feladatot megbeszéltünk. A tegnapi napot négyünkön kívül Veronica, Federico és Andrea is végig csinálta, mert együtt fogunk dolgozni a következő évben. Az irodában már sokkal inkább arra koncentráltunk, hogy mi lesz a konkrét feladatunk. Meg is kaptuk az első feladatot, játékokat kell kitalálnunk az iskolai gyerekeknek, ahol vízzel kapcsolatos előadást fog tartani a Legambiente. Ez december elején lesz, 15 éves gyerekekkel, úgyhogy a héten sürgősen el kell kezdenünk gondolkodni, mert még egy online kurzust is el kell olvasnunk a témáról. Az előadást is nekünk kell megcsinálni angolul, és Ilaria fogja lefordítani olaszra. Az irodában van egy ping-pong asztal, azon is játszottunk kicsit, de egyértelműen túl béna vagyok a többiekhez képest,múgyhogy gyakorolnom kell! :) 

A CSAPAT (balról-jobbra: Federico, Dani, Pawel, Miguel, én, Natasa, Veronica, középen Andrea, Sasha éppen nem volt itt, mert elrohant tollakért) :)

Tegnap este Sashával úgy döntöttünk, hogy elmegyünk kicsit sétálni, mert ma reggel jött a pápa Pratóba (mialatt most írok, hallom a beszédét, amit a dómban tart) és voltak emberek, akik már tegnap odamentek a templomokhoz, hogy legyen helyük. Nagyon furcsa volt, mert ahogy bementünk egy templomba, az emberek a földön, hálózsákban készültek aludni, egy csomó takaróval. Az oltár körül is feküdtek emberek és mindenki mezítláb rohangászott a templomban. A kijáratnál adtak nekünk 2 szalagot, amire rá kellett írnunk a nevünket és felkötni egy óriási keresztre, ami azt hiszem ajándék lesz a pápának vagy valami ilyesmi. Szóval valahol a pápa közelében van egy piros szalag a nevemmel :D

Ma reggel Natasával el akartunk menni megnézni a pápát, csak kicsit elaludtunk. Amikor felébredtünk, a pizsamára gyorsan felkaptuk a kabátunkat, meg cipőt, aztán rohantunk, hogy lássuk a pápát. És láttuk is, itt a bizonyíték!!!!!! Igen-igen, láttam a pápát...

Kár, hogy a beszédéből egy szót se értek mert olaszul van, de mindenki őrjőng, úgyhogy biztos jó. Elvileg a sok kínai miatt jött ide, úgyhogy biztos a migrációról meg ilyen dolgokról beszél. Óriási őrület van kint, a voltok tegnap elkezdtek pápa kekszeket árulni (fogalmam sincs mi az, lehet pápa alakú keksz vagy ilyesmi), mindenhol ki volt írva, hogy Benvenuti, amúgy itt simán csak Francesconak hívják az emberek és úgy tűnik mindenki imádja.

Tegnap volt az első olasz óránk is. Migránsokkal vagyunk együtt, akik már itt dolgoznak pár éve (5-6 éve) de még nem tanulták meg a nyelvet. Kellett írni egy tesztet, hogy milyen szinten vagyunk, és a tanár azt hitte, hogy csaltam, mert nekem sikerült... Aztán később kiderült, hogy mégse csaltam. A tanár amúgy cuki, kb. 70 éves, Sienában lakik és órán csak olaszul beszélünk. Amiket vettünk, azokat már persze tudom, de a magyarázatokat, meg amiket mondanak a tanárok csak én értem, úgyhogy szerintem azért hasznos lesz. Ma megkértem mindenkit, hogy hozzám csak olaszul beszéljenek, és mondták, hogy oké, csak akkor fognak angolt használni, ha a többiek is ott vannak.

Ma este lesz egy workshop, ahol kötni lehet, lehet elmegyek, egy magyar nő tartja, de a többiek mind olaszok, úgyhogy tudnám gyakorolni az olaszt is meg a kötést is. A saját kötésemet otthon kellett hagynom, mert nem fért be a táskámba (ne haragudj Zsófi) de úgy tűnik attól még tudok gyakorolni.

Ci vediamo a presto!

(Nemsokára találkozunk!)

Hétvége

A mostani hétvége igazi kirándulós két nap volt, péntek este meggondoltuk magunkat és mégse Sienába hanem Firenzébe mentünk szombat délután. A város nagyon szép, de nekem elsőre egy turistáknak szánt Disneyland jutott róla eszembe, mivel minden tele volt turistákkal, mindenhol fekete utcai árusok voltak, akik próbálták rájuk sózni a selfie botokat. A legtöbben nem is néztek körül a saját szemükkel, hanem mindent csak lefényképeztek, aztán mentek tovább.

Ettünk fagyit, megnéztünk minden nevezetességet, aztán este hazajöttünk. Vasárnap pedig elmentünk egyet kirándulni a hegyekbe, mert annyi finomságot eszünk itt, hogy szépen lassan gurulni fogunk az utcákon. A kilátás gyönyörű volt, találtunk etruszk síremlékeket, használtam az olaszt és majdnem 10 km-t sétáltunk. Gyűjtöttünk növényeket is, amiket majd elszeretnénk ültetni, hogy hangulatosabbá tegyük a balkonunkat. Utána közösen csináltunk vacsorát. Már majdnem úgy működünk, mint egy család, mindig viccelődünk ezzel, én lennék a kisgyerek, mivel én vagyok itt a legfiatalabb, mindenki más 25-26 éves :D 

Nagyon jó volt a hétvége, remélem még sok ilyen kirándulást tutdunk csinálni, mint ez volt.

Növény gyökereztetés a konyhaszekrény tetején :)

Nagy a rakás

Az utóbbi két nap nem volt olyan eseménydús, tegnapelőtt (csütörtök) délelőtt kicsit körbevezettük Miguelt a városban, utána meg elmentünk vásárolni és pár ügyet elintézni. Most már hivatalosan is van olasz telefonszámom!!!! De a bevásárlás menetét nem igazán értem, mert csak egy szupermarketben vásárolhatunk és hitélkártyaszerűségünk van, aztán utána számlát kell kérni, az egész olyan zavaros kicsit, de majd biztos megszokjuk. A bevásárlás nagyon vicces volt, mert eldöntöttük a fiúkkal, hogy együtt fogunk főzni, úgyhogy végülis mindent együtt vettünk és végül volt 7 óriási táskánk, amit haza kellett cipelni.

A város nagyon-nagyon szép, még mindig nem igazodok ki az utcák között, nekem mindegyik ugyanúgy néz ki, de tényleg szép, mindenhol elrejtett piazzákba ütközik az ember, ahol biztos van 1-2 pasticceria (itt szokták kávét inni és péksütit enni az olaszok) kávézó emberekkel. Az idő szintén nagyon jó, mindennap 22 fok van, rövidujjúban mászkálunk sőt tegnap annyira melegem volt, hogy gondolkodtam a rövidnadrágon is.

Tegnap délelőtt megjött Natalia (vagy Natasa, nem is tudtam, hogy Oroszországban ez a két név ugyanaz) is, úgyhogy most már együtt van a csapat. Egy ideig még hatan vagyunk a lakásban, aztán november 20-a után csak négyen maradunk, mert Dani és Sasha elmennek haza. 

Mindenki nagyon aranyosnak tűnik, de a közös hangot leginkább a spanyol fiúval, Miguellel találom meg. Nagyon sokat nevetünk és viccelődünk együtt, ő egy igazán őrült ember, de közben nagyon aranyos is. Kicsit szerencsétlen, mert 2 napja van itt, de már háromszor is történt vele olyan baleset, ami engem is érintett, először ugye az ipad dolog, aztán tegnap majdnem eltörte a lábamat, mert amikor szálltunk ki a kocsiból nem látta, hogy a lábam az ajtóban van még és elkezdte csapkodni az ajtót, hogy becsukja, aztán tegnap ebédfőzés közben majdnem felgyújtotta a konyhát. Nagyon finom zöldséges csirkét csináltunk és azt mondta, hogy ők Spanyolországban szoktak fehér bort is tenni bele, de mivel az nem volt itthon ezért úgy gondolta, hogy Pawel lengyel pink vodkája is jó lesz. És csak öntötte és öntötte, aztán hirtelen nagyon meggyulladt a serpenyő... De a végeredmény tényleg finom lett.

Igen-igen, az ott a háttérben Unikum, Olaszországban nagyon népszerű, mert ugye a Zwack család egy csomó ideig itt élt. Sasha különösen szereti, szerintem majdnem az egész üveget ő itta meg, csak ő rak a pohárba egy óriási kanál mézet is. 

Tegnap elmentünk egy helyre és ettünk tagliere-t és találkoztunk Alessandroval. A szó maga azt jelenti, hogy vágódeszka, de amikor egy bárban kéri ezt az ember, kihoznak egy óriási vágódeszkát tele sajttal, sonkával, kenyérrel és minden jóval. Amúgy a kenyér borzalmas itt, Toszkánában a legtöbb kenyérbe nem tesznek sót és ettől elég íztelen az egész és az állaga frissen egy 2 hetes kenyérre emlékeztet. Alessandro pedig egy olasz fiú, Dani és Sasha barátja, de azt hiszem a Legambienténél is csinál valamit. Angol-spanyol szakos a firenzei egyetemen és az este egyik felében csak spanyolul akart beszélni Miguellel, a másik felében meg engem győzködött, hogy olasz helyett inkább spanyolt vagy portugált tanuljak, úgyhogy hozzám is elkezdett spanyolul beszélni. 

Tegnap már egész sokat beszéltem olaszul, a probléma az, hogy se Natalia, se Pawel, se Miguel nem tud olaszul, úgyhogy a nyelvtanfolyamon biztos mindent elölről kezdünk :( De jövő héten az irodában megkérek mindenkit, hogy hozzám csak olaszul beszéljenek és Miguel azt mondta, hogy hozzá is beszélhetek olaszul, mert ő nagyjából érti, és majd angolul válaszol, csak hogy gyakorolhassunk. Ez biztos vicces lesz :)

Ma Firenzébe megyünk kirándulni, hétfőn pedig hivatalosan elkezdjük a munkát. Minden percet nagyon élvezek itt, el se hiszem, hogy még 1 évet itt lehetek, annyira hihetetlen...

Facciamo un giro?

Amikor ezt a mondatot hallja az ember rögtön arra gondol, hogy tesznek egy kis kirándulást a környéken, max. 1-2 óra lesz, aztán mehet mindenki a maga dolgára (szó szerint azt jelenti, hogy tegyünk egy kört?) Szombaton lesz egy túra helyieknek, ahol a természetvédelmet és a 0 km-es termékeket promózzák, de előtte végig kell járni az útvonalat, hogy minden rendben van-e. Na ez volt ma. Amikor Ilaria említette, rögtön rávágtam, hogy Certo! (Persze!) mert sose gondoltam volna, hogy reggel 8-tól 3-ig fogunk túrázni. Amúgy csak hogy leszögezzük nagyon szuper volt, imádtam és egy csodás nap volt, na de azért mégis... De kezdem az elején.

8-kor volt a találkozó, szóval előző nap Sasha azt mondta, hogy fél 8 körül induljunk el, ebből az lett, hogy Sashát fél 8-kor keltette Pawel, mert azt hitte, hogy elaludt és kezdett aggódni. Majd Sasha azt mondta, hogy nem kell aggódni, Andrea jön értünk fél 8-kor (ezt háromnegyedkor mondta) és ha felcsenget indulhatunk. Odaértünk ahol a többiekkel kellett találkozni, ittunk egy kávét, megreggeliztünk (mindenki szörnyülködött, hogy mozarellás szendvicset ettem reggelire és nem valami édességet. Az olaszok mindig édeset esznek reggelire) aztán elindultunk. Kocsival mentünk el egy közeli falucskába, Filettoléba. Út közben Pawel biztosított róla, hogyha meghalunk a biztosításunk miatt haza fogják vinni a testünket és még a temetést is fizetik. 👍  Nem is volt kérdés, hogy honnan jutottak eszébe ilyenek, mert Andrea vezetési stílusa enyhén szólva is nagyon olaszos volt és a hátsó ülésen Pawellel mindig egymás ölében kötöttünk ki a nagy kanyarodások miatt. Filettole gyönyörű, tipikus toszkán kis település. Igazából nem is falu, mert csak pár házból áll, azok is messze vannak egymástól és nem nagyon alkotnak egységet.

Elég sokan voltunk ezen a túrán, Ilaria, Sasha, Federico, Veronica, Karim, Andrea, Pawel és én. Az összes olasz Ilaria kivételével önkéntesként dolgozik a Legambiente Pratonál. Elindultunk túrázni és már értem miért kellett túracipőt hozni magunkkal; az egész út sziklás volt, úgy kellett ugrálnunk, mint a hegyi kecskéknek, ráadásul elég meleg is volt. Andrea volt a túravezető (Versace farmerban) hihetetlen, de minden növénynek tudta a nevét és mindenféle alfaját is, valami ilyesmit tanult az egyetemen, de nem nagyon beszél angolul, az olasz nevét pedig nem értettem a szaknak. Karim pedig az állatokban verhetetlen. Itt a hegyekben hangyászsünök és áspis kígyók (nagyon mérges kígyó) is vannak. Karim azt mondta, hogy úgy lehet felismerni az áspis kígyót, hogy teljesen máshogy néz ki, mint a többi itteni kígyó. Én meg gondoltam, hogy kösz, ezzel aztán segítettél, de szerencsére kifejtette bővebben. Ők ketten minden állati ürüléket széttúrtak, minden csontot, gombát, növényt elraktak és rohantak felfedezni mindent, amikor régi római romokhoz értünk (amivel tele vannak a hegyek). Nem egyszer rossz irányba mentünk, aztán utána a bozóton vágtuk át magunkat (szó szerint, mert Karim hozott egy óriási kardot, amivel törte az utat), nagyon vicces volt. Bár miután egy tüske megvágta az arcomat, már nem nevettem. Felajánlották, hogy bekötik, de hát hogy néznék ki félig bekötött arccal, meg annyira nem is vészes a dolog. Itt a hegyekben a kapor és a rozmaring gazként nő és nem egyszer elhagyatott olajfaligetekkel is találkoztunk. Soha de soha ne egyetek olívabogyót fáról, borzalmas, nagyon keserű. Andrea jól kinevetett, de nem ám szólt volna előtte, de adott egy szuper tippet az olívabogyóhoz. Nagyszemű tengeri sót össze kell keverni reszelt narancs héjjal és ebbe bele kell rakni a fáról szedett bogyókat (üvegessel, zacskóssal, konzervvel ne próbálja senki!), kb. 2 hét után lehet megenni, a só kiszívja a nedvességet a bogyókból és állítólag isteni.

A túra végén leültünk pihenni kicsit egy folyópartra, ahol a fiúk gránátalmát loptak és szétosztották, de miután rájuk kiabált egy nő, abbahagyták. Olyan meleg volt, hogy levetették a cipőjüket és belementek a patakba, ami amúgy elég hideg volt. Majd fogtuk magunkat és visszajöttünk Pratoba a kocsival, Pawellel végig nevettünk, mert tényleg nagyon tipikus az olasz közlekedés, Sasha főzött nekünk vacsit, most meg Miguelre a spanyol önkéntesre várunk. 

Mutatok még pár képet a túráról.

Aki nagyon szemfüles megismerhet hátulról is, zöld táska, kék pulcsi (mégegyszer grazie mille a pulcsiért Gábor, túrázáshoz tökéletes) és én vagyok a 3. legmagasabb ember a vidéken Andrea és Federico után.

Casa communale, ami azt jelenti, hogy több család él itt együtt

Megjött Miguel, bementünk érte kocsival, jajj nagyon aranyos és végre magasabb mint a többiek itt, majdnem olyan magas mint én :)