Vajon mit csináltam eddig?

Már elég régen nem írtam, ez egyrészt azért van, mert néha túl sok mindent kell csinálnom, míg máskor annyira kevés dolog történik velem, hogy megvárom, amíg van valami, amiről tudok mesélni és csak utána írok. Most éppen az utóbbi történt. Az elmúlt 1-másfél hét elég eseménytelen volt, sok szabadságunk volt, mert múlt héten valamilyen ünnep volt, azt hiszem Festa della Madonna (nem, nem az énekes). Igazából nem nagyon lehetett észrevenni, hogy ünnep volt, maximum annyi, hogy az olaszok találtak egy újabb indokot, hogy ne kelljen dolgozniuk 2-3 napig :) Úgyhogy legtöbbször csak mászkáltunk a városban vagy sziesztáztunk, vagyis főleg Miguel sziesztázott, a nappaliban berendezett magának egy második szobát, ahol végigfetrengte az egész napot a telefonjával :D 

Itt a bizonyíték a sziesztának nevezett naplopásról. Még szerencse, hogy nem tudja a blogom címét, mert amúgy nagyon mérges lenne, ha meglátná, hogy megosztottam ezt a képet...

A főnököm Cipruson van egy EVS kurzuson a non-formális tanulásról és hogy hogyan kell bevonni az önkénteseket a munkába és hogyan kell bánni velük (érdekes, kíváncsi vagyok, hogy mit tanul ott....) úgyhogy végülis ezért volt mindenki lazább és ezért engedhettük meg magunknak a több szabadidőt. 

Szóval múlt héten, hogy elüssük az időt és kevesebbet unatkozzunk úgy döntöttünk Pawellel és Miguellel, hogy elmegyünk városnéző túrára Pistoiába, ami kb. 15 percre van Pratótól, de mindenki azt mondta, hogy az egy sokkal szebb és élhetőbb város. Reggel korán felkeltünk, mert Pawel mindent szeret jó alaposan végigjárni, elolvasni és megcsodálni, úgyhogy reggel 9-kor már a városban is voltunk azzal a tervvel, hogy este érünk csak haza. Na ehhez képest már délre visszaértünk a lakásba. Pistoia tényleg nagyon szép városka, de elég unalmas és a belvárosa se olyan nagy, hogy egy egész napot el lehetett volna ott tölteni, úgyhogy 3 óra mászkálás és templom nézés (eszméletlen mennyi templom van egy átlagos olasz városban és ugye Pawel miatt az összesbe be kellett menni, a végén már megkülönböztetni se tudtuk őket) úgy döntöttünk, hogy mindent láttunk, amit lehetett. A belvárosról sajnos nincsenek nagyon képeim, mert minden téren karácsonyi vásárnak nevezett kínai piacok voltak, úgyhogy max. azokról tudtam volna képeket készíteni, de a látnivalókat sajnos teljesen eltakarták...

A piros pötty Pistoia, a lila meg Prato. Lehet látni, hogy csak 17 km. (Azért ír majdnem 4 órát az útnak, mert gyaloglásra állítottam).

Nem tudom miért tetszik annyira ez a graffiti, de szerintem nagyon cuki! :)

Múlt szombaton este Alessandroval, az egyik olasz barátunkkal és pár barátjával elmentünk Firenzébe. Nagyon érdekes, hogy ezek az olaszok mit neveznek partizásnak. Hajnali 2-kor az egyik téren álldogáltunk a nagyon hidegben egy körben és beszélgettünk mindenféle ital vagy étel nélkül. És nehogy azt higgyétek, hogy csak mi csináltuk ezt, rajtunk kívül még vagy százan álldogáltak ezen a téren ugyanúgy, mint mi, élvezve a hideg, kedves, december eleji időjárást... Nagyon furcsa volt, remélem többször nem fogjuk ezt csinálni, bár nyáron biztos elviselhetőbb.

Megvolt a saját kis Oscar eseményünk is a héten, bemutatásra került a Cascine di Tavola film, amire egy csomóan eljöttek és elég nagy siker volt. Bár a filmből nem nagyon értettem semmit, mert valamilyen dialektusban volt, azért a képek szépek voltak.

Olaszon elkezdtem egyedül tanulni, mert felismerték, hogy kicsit magasabb szinten vagyok, mint a többiek és az igék ragozása másfél óráig hetente 2x nem nyújt nekem frenetikus boldogságot. Sőt magántanárom is van a kurzuson belül, ő Enrique és szuper tanár. Most már tényleg a júliusi nyelvvizsga a cél!

Tegnap pedig kirándulni voltam Karimmal, Pawellel, Miguellel, Andreaval és az egyik barátjával Davidevel. Januárban egy osztállyal kell kirándulni mennünk, ehhez a túrához kerestünk útvonalat. Egy várhoz mentünk végül, amiről még Dante is ír az Isteni színjáték Purgatórium részében. Ami bizonyítható a történelem alapján az csak annyi, hogy Dante egy éjjel arra járt, menedéket kért a vár urától, de az durván elküldte. Amúgy szerintem az igazi kérdés az, hogy Dante mit keresgélt az erdő közepén, óriási hegyek között éjjel, egyedül, és miért számít bunkóságnak az, ha valaki nem akarja, hogy egy vadidegen a házában aludjon (jó persze nem volt szép dolog elküldeni csak úgy). De persze ezt senki se feszegeti, mert Dante mégis csak Dante, na de szerencsére az erdő végében (ha láttátok volna a helyet, akkor tudnátok, hogy olyan itt nincs) találkozott valakivel, aki segített rajta. De hogy hogyan vagy mivel az rejtély. A vár neve Rocca di Cerbaia és egy hihetetlenül nyugodt hely. Körös-körül óriási hegyek, erdők és a vármaradványok; nagyon megnyugtató volt kimozdulni kicsit a városból és a nyüzsgésből.

Igen, az én vagyok háttal, lehet látni, hogy még élek és virulok.

Ez volt a vár belsejében, olyan mintha egy malom lett volna, de soha se volt malom ez a vár, úgyhogy teljesen érthetetlen a dolog.

Lehet, hogy pár emberben felmerült a kérdés, hogyha négyen vagyunk EVS önkéntesek, akkor miért mindig csak Miguellel és Pawellel csinálok dolgokat és miért nem írok soha a másik lányról. Nos, vele nem éppen a legjobb a kapcsolatunk, valamiért nem nagyon bír minket és az érzés kezd kölcsönös lenne és mivel nem szeret túrázni se,ezért ő soha nem jön velünk ezekre a kirándulásokra. Azt hiszem a következő bejegyzésem arról fog szólni, hogy mit tanultam ezalatt a másfél hónap alatt az emberi kapcsolatokról és mi az amit még nem sikerült megtanulnom. Mert bizony sokat tanultam és folyamatosan tanulok is mindig valami újat. Óóó és képzeljétek, 7 nap és megyek haza karácsonyra! Szeretek itt lenni, de azért örülök, hogy kicsit hazamehetek :)

1 hónap

Bizony-bizony, nekem is furcsa, de hétfőn lesz 4 hete annak, hogy megérkeztem ide, Pratóba. Ez az egy hónap nagyon gyorsan eltelt és hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem volt zökkenőmentes. Teljesen idegen emberekkel együtt lakni és dolgozni még otthon, Magyarországon is nagyon nehéz, hát még egy idegen országban, úgy hogy nagyon közös nyelv sincs, amit használhatnánk. Én szeretnék többet olaszul beszélni, de mivel a többi önkéntes nem beszél olaszul egyáltalán, ezért rám lett parancsolva, hogy angolul beszéljek. Helyiekkel pedig nagyon nehéz ismerkedni/barátkozni, mert nyilván még nem tudom annyira a nyelvet, hogy bármiről beszélgethessek, ők pedig nem annyira toleránsak, hogy várjanak 5 percet, amíg kinyögök egy nehezebb mondatot. Úgyhogy most eléggé szenvedek attól, hogy hogyan tudnám megtanulni a nyelvet minél gyorsabban és könnyebben. Az olasz tanfolyam nekem elég haszontalan, már mindent tanultam, amit ott veszünk, és az se segít, hogy tele van a tanfolyam arab migránsokkal, akik nem tudják az itteni írásmódot és a betűket. Bár tegnap azt mondta a tanár, Roberto, hogy nekem mindenképpen mennem kell júliusban középfokú nyelvvizsgázni, úgyhogy remélem valami történni fog annak érdekében, hogy én is haladhassak a tanulásban.

Programokban és munkában nincs hiány, mindig van valami tennivaló. A héten CSN-ben (Centro di Scienza Naturali, egy kisebb állatkertszerűség) dolgoztam 4-5 éves gyerekekkel, és folyamatosan megy a színházas projekt is. December elsején lesz egy kurzusunk a vízről, vízpazarlásról, tegnap este arra raktuk össze a játékokat, adatokat kerestünk, kreatívkodtunk egy kicsit. Most éppen Arezzoban vagyok, egy energiáról szóló maratoni kurzuson veszünk részt Miguellel (10-18 tart). A várost sajnos nem fogjuk tudni teljesen körbejárni, csak egykicsit körül nézünk, de megfogadtuk, hogy visszajövünk majd.

Nagyon sokat megyek kirándulni a hegyekbe, persze nem egyedül, mert még nem ismerem az itteni tájat. Vasárnap Andreával és a kutyájával, Oscarral voltam egy hoszabb túrán a hegyekben. Gyönyörű volt az idő, sütött a nap és elég meleg is volt, ami sajnos már nem mondható el erre a hétre. Elég hideg van, a lakásban is, úgyhogy mindannyian köhögünk és meg vagyunk fázva. 

Kedden éjjel, Miguellel, Karimmal és Andreával szerveztünk egy éjjeli túrát a hegyekbe (Monteferrato a hely neve). A hegy tetején van egy kis házikó, ahol a túrázók megpihenhetnek kicsit, van kandalló, ahol lehet sütni meg tüzet rakni, nagyon kedves hely. Ott vacsoráztunk, grilleztünk csirkét meg zöldségeket és sokat beszélgettünk. Aznap éjjel pont telihold volt, úgyhogy amikor jöttünk le a hegyről, nem is kellett elemlámpát használnunk, annyira világos volt a hold miatt. Ha úgy képzelitek el ezeket a túrákat, hogy csak sétálgatunk kicsit, beszélgetünk meg pihengetünk, na akkor teljesen rosszul gondoljátok. Meredek hegyoldalakon kell felmásznunk, ráadásul a talaj mindenhol nagyon sziklás, csakhogy még nehezebben lehessen megmászni ezeket a hegyeket. Általában Andrea a túravezető és ő mindig nagyon gyorsan megy. Van, hogy ok nélkül elkezd futni felfelé és nekünk ugye követni kell, ha nem akarunk lemaradni és elveszni. Minden erőmet (akarat- és testi erőmet is) össze kell szednem ezeken a túrákon, hogy ne könyörögjek egy kis pihenőért. De még a legelején megfogadtam, hogy sose fogok nyavalyogni ezeken a kirándulásokon és sose kell majd miattam megállni pihenni. A túrák nagyon jó edzések is, hiszen nyáron vagy workcampeket vagy gyerektáborokat fogok vezetni és ott mindennap ilyen túrák vannak, úgyhogy ez most a felkészülési időszak számomra.

Azért is nagyon hasznos a hegyekben mászkálás, mert irtózatosan sokat eszek itt. Olaszországban a pasta-pizza-kávé szentháromság tényleg nem vicc. A reggeli csak valami édes péksüti lehet, lehetőleg lekvárral vagy nutellával. Reggeli előtt gyorsan lehúznak egy erős fekete kávét, reggeli közben cappucinót isznak és abba mártogatják a péksütijüket, de képesek akár egy egész szelet lekvároskenyeret is beletunkolni a kávéjukba. Aztán délelőtt isznak még 1-2 erős cafè normale-t és indulhat a nap. Ebédre valami szendvicset esznek, sonkával, sajttal, vagy tésztát főznek, aztán délután még isznak 5 kávét, péksütiznek, aztán vacsorára megint pizzát vagy tésztát esznek. Ez így nem tűnik soknak de itt kell megjegyeznem, hogy minden nagyon-nagyon-nagyon finom és minőségi. Itt, Toscanában különösen fontosnak tartják a 0 kilométeres termékeket (amik igazából helyi termékeke, a lényeg, hogy nem nagyon akarják támogatni azoknak a termékeknek az importját, amik maguk is meg tudnak termelni) és a házi készítésű dolgokat. Persze mint minden minőségi dolognak, itt is mindennek meg van az ára. Egy jó tanács: Soha ne számold át az árakat forintra! Ha mégis megteszed, szívinfarktust fogsz kapni, annyira drága minden. 

Az irodában elterjedt az a nézet, hogy én hajlamos vagyok mindent túlgondolni, úgyhogy tömegével jönnek a tanácsok: ne gondolkodj, csak csináld, amit szeretnél; ez az 1 év olyan hamar véget ér, élvezd minden percét, gondolkodás nélkül. Van benne igazság, bár szerintem inkább itt gondolkodnak keveset, nem én sokat :D De azért megfogadtam, hogy igyekszem az itteni életritmus szerint élni és akkor talán kevesebbet fogok rágódni a dolgokon. Most túl sokat gondolkozom azon, hogy ha ezt meg azt mondom vagy teszem, akkor mit fognak gondolni a többiek, hátha félreértik...stb. Nem lesz egyszerű elérniazt, hogy ne érdekeljenek ezek a dolgok, de azért előbb-utóbb biztos sikerül fejlődnöm. 

Bocsánat, de képeket sajnos most nem tudok mutatni, de később sok-sok képet fogok feltölteni :)

Buona serata a tutti! ;)

Hétvége

A mostani hétvége igazi kirándulós két nap volt, péntek este meggondoltuk magunkat és mégse Sienába hanem Firenzébe mentünk szombat délután. A város nagyon szép, de nekem elsőre egy turistáknak szánt Disneyland jutott róla eszembe, mivel minden tele volt turistákkal, mindenhol fekete utcai árusok voltak, akik próbálták rájuk sózni a selfie botokat. A legtöbben nem is néztek körül a saját szemükkel, hanem mindent csak lefényképeztek, aztán mentek tovább.

Ettünk fagyit, megnéztünk minden nevezetességet, aztán este hazajöttünk. Vasárnap pedig elmentünk egyet kirándulni a hegyekbe, mert annyi finomságot eszünk itt, hogy szépen lassan gurulni fogunk az utcákon. A kilátás gyönyörű volt, találtunk etruszk síremlékeket, használtam az olaszt és majdnem 10 km-t sétáltunk. Gyűjtöttünk növényeket is, amiket majd elszeretnénk ültetni, hogy hangulatosabbá tegyük a balkonunkat. Utána közösen csináltunk vacsorát. Már majdnem úgy működünk, mint egy család, mindig viccelődünk ezzel, én lennék a kisgyerek, mivel én vagyok itt a legfiatalabb, mindenki más 25-26 éves :D 

Nagyon jó volt a hétvége, remélem még sok ilyen kirándulást tutdunk csinálni, mint ez volt.

Növény gyökereztetés a konyhaszekrény tetején :)

Facciamo un giro?

Amikor ezt a mondatot hallja az ember rögtön arra gondol, hogy tesznek egy kis kirándulást a környéken, max. 1-2 óra lesz, aztán mehet mindenki a maga dolgára (szó szerint azt jelenti, hogy tegyünk egy kört?) Szombaton lesz egy túra helyieknek, ahol a természetvédelmet és a 0 km-es termékeket promózzák, de előtte végig kell járni az útvonalat, hogy minden rendben van-e. Na ez volt ma. Amikor Ilaria említette, rögtön rávágtam, hogy Certo! (Persze!) mert sose gondoltam volna, hogy reggel 8-tól 3-ig fogunk túrázni. Amúgy csak hogy leszögezzük nagyon szuper volt, imádtam és egy csodás nap volt, na de azért mégis... De kezdem az elején.

8-kor volt a találkozó, szóval előző nap Sasha azt mondta, hogy fél 8 körül induljunk el, ebből az lett, hogy Sashát fél 8-kor keltette Pawel, mert azt hitte, hogy elaludt és kezdett aggódni. Majd Sasha azt mondta, hogy nem kell aggódni, Andrea jön értünk fél 8-kor (ezt háromnegyedkor mondta) és ha felcsenget indulhatunk. Odaértünk ahol a többiekkel kellett találkozni, ittunk egy kávét, megreggeliztünk (mindenki szörnyülködött, hogy mozarellás szendvicset ettem reggelire és nem valami édességet. Az olaszok mindig édeset esznek reggelire) aztán elindultunk. Kocsival mentünk el egy közeli falucskába, Filettoléba. Út közben Pawel biztosított róla, hogyha meghalunk a biztosításunk miatt haza fogják vinni a testünket és még a temetést is fizetik. 👍  Nem is volt kérdés, hogy honnan jutottak eszébe ilyenek, mert Andrea vezetési stílusa enyhén szólva is nagyon olaszos volt és a hátsó ülésen Pawellel mindig egymás ölében kötöttünk ki a nagy kanyarodások miatt. Filettole gyönyörű, tipikus toszkán kis település. Igazából nem is falu, mert csak pár házból áll, azok is messze vannak egymástól és nem nagyon alkotnak egységet.

Elég sokan voltunk ezen a túrán, Ilaria, Sasha, Federico, Veronica, Karim, Andrea, Pawel és én. Az összes olasz Ilaria kivételével önkéntesként dolgozik a Legambiente Pratonál. Elindultunk túrázni és már értem miért kellett túracipőt hozni magunkkal; az egész út sziklás volt, úgy kellett ugrálnunk, mint a hegyi kecskéknek, ráadásul elég meleg is volt. Andrea volt a túravezető (Versace farmerban) hihetetlen, de minden növénynek tudta a nevét és mindenféle alfaját is, valami ilyesmit tanult az egyetemen, de nem nagyon beszél angolul, az olasz nevét pedig nem értettem a szaknak. Karim pedig az állatokban verhetetlen. Itt a hegyekben hangyászsünök és áspis kígyók (nagyon mérges kígyó) is vannak. Karim azt mondta, hogy úgy lehet felismerni az áspis kígyót, hogy teljesen máshogy néz ki, mint a többi itteni kígyó. Én meg gondoltam, hogy kösz, ezzel aztán segítettél, de szerencsére kifejtette bővebben. Ők ketten minden állati ürüléket széttúrtak, minden csontot, gombát, növényt elraktak és rohantak felfedezni mindent, amikor régi római romokhoz értünk (amivel tele vannak a hegyek). Nem egyszer rossz irányba mentünk, aztán utána a bozóton vágtuk át magunkat (szó szerint, mert Karim hozott egy óriási kardot, amivel törte az utat), nagyon vicces volt. Bár miután egy tüske megvágta az arcomat, már nem nevettem. Felajánlották, hogy bekötik, de hát hogy néznék ki félig bekötött arccal, meg annyira nem is vészes a dolog. Itt a hegyekben a kapor és a rozmaring gazként nő és nem egyszer elhagyatott olajfaligetekkel is találkoztunk. Soha de soha ne egyetek olívabogyót fáról, borzalmas, nagyon keserű. Andrea jól kinevetett, de nem ám szólt volna előtte, de adott egy szuper tippet az olívabogyóhoz. Nagyszemű tengeri sót össze kell keverni reszelt narancs héjjal és ebbe bele kell rakni a fáról szedett bogyókat (üvegessel, zacskóssal, konzervvel ne próbálja senki!), kb. 2 hét után lehet megenni, a só kiszívja a nedvességet a bogyókból és állítólag isteni.

A túra végén leültünk pihenni kicsit egy folyópartra, ahol a fiúk gránátalmát loptak és szétosztották, de miután rájuk kiabált egy nő, abbahagyták. Olyan meleg volt, hogy levetették a cipőjüket és belementek a patakba, ami amúgy elég hideg volt. Majd fogtuk magunkat és visszajöttünk Pratoba a kocsival, Pawellel végig nevettünk, mert tényleg nagyon tipikus az olasz közlekedés, Sasha főzött nekünk vacsit, most meg Miguelre a spanyol önkéntesre várunk. 

Mutatok még pár képet a túráról.

Aki nagyon szemfüles megismerhet hátulról is, zöld táska, kék pulcsi (mégegyszer grazie mille a pulcsiért Gábor, túrázáshoz tökéletes) és én vagyok a 3. legmagasabb ember a vidéken Andrea és Federico után.

Casa communale, ami azt jelenti, hogy több család él itt együtt

Megjött Miguel, bementünk érte kocsival, jajj nagyon aranyos és végre magasabb mint a többiek itt, majdnem olyan magas mint én :)