Amikor ezt a mondatot hallja az ember rögtön arra gondol, hogy tesznek egy kis kirándulást a környéken, max. 1-2 óra lesz, aztán mehet mindenki a maga dolgára (szó szerint azt jelenti, hogy tegyünk egy kört?) Szombaton lesz egy túra helyieknek, ahol a természetvédelmet és a 0 km-es termékeket promózzák, de előtte végig kell járni az útvonalat, hogy minden rendben van-e. Na ez volt ma. Amikor Ilaria említette, rögtön rávágtam, hogy Certo! (Persze!) mert sose gondoltam volna, hogy reggel 8-tól 3-ig fogunk túrázni. Amúgy csak hogy leszögezzük nagyon szuper volt, imádtam és egy csodás nap volt, na de azért mégis... De kezdem az elején.
8-kor volt a találkozó, szóval előző nap Sasha azt mondta, hogy fél 8 körül induljunk el, ebből az lett, hogy Sashát fél 8-kor keltette Pawel, mert azt hitte, hogy elaludt és kezdett aggódni. Majd Sasha azt mondta, hogy nem kell aggódni, Andrea jön értünk fél 8-kor (ezt háromnegyedkor mondta) és ha felcsenget indulhatunk. Odaértünk ahol a többiekkel kellett találkozni, ittunk egy kávét, megreggeliztünk (mindenki szörnyülködött, hogy mozarellás szendvicset ettem reggelire és nem valami édességet. Az olaszok mindig édeset esznek reggelire) aztán elindultunk. Kocsival mentünk el egy közeli falucskába, Filettoléba. Út közben Pawel biztosított róla, hogyha meghalunk a biztosításunk miatt haza fogják vinni a testünket és még a temetést is fizetik. 👍 Nem is volt kérdés, hogy honnan jutottak eszébe ilyenek, mert Andrea vezetési stílusa enyhén szólva is nagyon olaszos volt és a hátsó ülésen Pawellel mindig egymás ölében kötöttünk ki a nagy kanyarodások miatt. Filettole gyönyörű, tipikus toszkán kis település. Igazából nem is falu, mert csak pár házból áll, azok is messze vannak egymástól és nem nagyon alkotnak egységet.
Elég sokan voltunk ezen a túrán, Ilaria, Sasha, Federico, Veronica, Karim, Andrea, Pawel és én. Az összes olasz Ilaria kivételével önkéntesként dolgozik a Legambiente Pratonál. Elindultunk túrázni és már értem miért kellett túracipőt hozni magunkkal; az egész út sziklás volt, úgy kellett ugrálnunk, mint a hegyi kecskéknek, ráadásul elég meleg is volt. Andrea volt a túravezető (Versace farmerban) hihetetlen, de minden növénynek tudta a nevét és mindenféle alfaját is, valami ilyesmit tanult az egyetemen, de nem nagyon beszél angolul, az olasz nevét pedig nem értettem a szaknak. Karim pedig az állatokban verhetetlen. Itt a hegyekben hangyászsünök és áspis kígyók (nagyon mérges kígyó) is vannak. Karim azt mondta, hogy úgy lehet felismerni az áspis kígyót, hogy teljesen máshogy néz ki, mint a többi itteni kígyó. Én meg gondoltam, hogy kösz, ezzel aztán segítettél, de szerencsére kifejtette bővebben. Ők ketten minden állati ürüléket széttúrtak, minden csontot, gombát, növényt elraktak és rohantak felfedezni mindent, amikor régi római romokhoz értünk (amivel tele vannak a hegyek). Nem egyszer rossz irányba mentünk, aztán utána a bozóton vágtuk át magunkat (szó szerint, mert Karim hozott egy óriási kardot, amivel törte az utat), nagyon vicces volt. Bár miután egy tüske megvágta az arcomat, már nem nevettem. Felajánlották, hogy bekötik, de hát hogy néznék ki félig bekötött arccal, meg annyira nem is vészes a dolog. Itt a hegyekben a kapor és a rozmaring gazként nő és nem egyszer elhagyatott olajfaligetekkel is találkoztunk. Soha de soha ne egyetek olívabogyót fáról, borzalmas, nagyon keserű. Andrea jól kinevetett, de nem ám szólt volna előtte, de adott egy szuper tippet az olívabogyóhoz. Nagyszemű tengeri sót össze kell keverni reszelt narancs héjjal és ebbe bele kell rakni a fáról szedett bogyókat (üvegessel, zacskóssal, konzervvel ne próbálja senki!), kb. 2 hét után lehet megenni, a só kiszívja a nedvességet a bogyókból és állítólag isteni.
A túra végén leültünk pihenni kicsit egy folyópartra, ahol a fiúk gránátalmát loptak és szétosztották, de miután rájuk kiabált egy nő, abbahagyták. Olyan meleg volt, hogy levetették a cipőjüket és belementek a patakba, ami amúgy elég hideg volt. Majd fogtuk magunkat és visszajöttünk Pratoba a kocsival, Pawellel végig nevettünk, mert tényleg nagyon tipikus az olasz közlekedés, Sasha főzött nekünk vacsit, most meg Miguelre a spanyol önkéntesre várunk.
Mutatok még pár képet a túráról.
Aki nagyon szemfüles megismerhet hátulról is, zöld táska, kék pulcsi (mégegyszer grazie mille a pulcsiért Gábor, túrázáshoz tökéletes) és én vagyok a 3. legmagasabb ember a vidéken Andrea és Federico után.
Casa communale, ami azt jelenti, hogy több család él itt együtt
Megjött Miguel, bementünk érte kocsival, jajj nagyon aranyos és végre magasabb mint a többiek itt, majdnem olyan magas mint én :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése