2015. november 10., kedd

Az első munkanap és egy kis pápa

'Sose hittem volna, de végre ez a nap is eljött, elkezdtünk dolgozni. Vagyis persze, ez még nem igazi munka volt, hanem egy kis ismerkedés és a hivatalos dolgok intézése, este pedig megvolt az első itteni olasz óránk. Képeim sajnos nagyon nincsenek a mai napról, mert kicsit furán vette volna ki magát ha elkezdek fényképezgetni a feladatok közben, de találtam a Legambiente oldalán pár képet, úgyhogy azt kirakom :)
Szóval, 9:50re ott voltunk az irodánál, majd kiderült, hogy nem ott fogjuk kezdeni a napot, hanem az egyik nagyon kis aranyos parkban, ahol nyaranként ingyenes koncertek szoktak lenni. Ilaria három feladatot készített nekünk elő, amik a non-formális tanulást készítették elő, majd utána minden feladatot megbeszéltünk. A tegnapi napot négyünkön kívül Veronica, Federico és Andrea is végig csinálta, mert együtt fogunk dolgozni a következő évben. Az irodában már sokkal inkább arra koncentráltunk, hogy mi lesz a konkrét feladatunk. Meg is kaptuk az első feladatot, játékokat kell kitalálnunk az iskolai gyerekeknek, ahol vízzel kapcsolatos előadást fog tartani a Legambiente. Ez december elején lesz, 15 éves gyerekekkel, úgyhogy a héten sürgősen el kell kezdenünk gondolkodni, mert még egy online kurzust is el kell olvasnunk a témáról. Az előadást is nekünk kell megcsinálni angolul, és Ilaria fogja lefordítani olaszra. Az irodában van egy ping-pong asztal, azon is játszottunk kicsit, de egyértelműen túl béna vagyok a többiekhez képest,múgyhogy gyakorolnom kell! :) 

A CSAPAT (balról-jobbra: Federico, Dani, Pawel, Miguel, én, Natasa, Veronica, középen Andrea, Sasha éppen nem volt itt, mert elrohant tollakért) :)


Tegnap este Sashával úgy döntöttünk, hogy elmegyünk kicsit sétálni, mert ma reggel jött a pápa Pratóba (mialatt most írok, hallom a beszédét, amit a dómban tart) és voltak emberek, akik már tegnap odamentek a templomokhoz, hogy legyen helyük. Nagyon furcsa volt, mert ahogy bementünk egy templomba, az emberek a földön, hálózsákban készültek aludni, egy csomó takaróval. Az oltár körül is feküdtek emberek és mindenki mezítláb rohangászott a templomban. A kijáratnál adtak nekünk 2 szalagot, amire rá kellett írnunk a nevünket és felkötni egy óriási keresztre, ami azt hiszem ajándék lesz a pápának vagy valami ilyesmi. Szóval valahol a pápa közelében van egy piros szalag a nevemmel :D

Ma reggel Natasával el akartunk menni megnézni a pápát, csak kicsit elaludtunk. Amikor felébredtünk, a pizsamára gyorsan felkaptuk a kabátunkat, meg cipőt, aztán rohantunk, hogy lássuk a pápát. És láttuk is, itt a bizonyíték!!!!!! Igen-igen, láttam a pápát...
Kár, hogy a beszédéből egy szót se értek mert olaszul van, de mindenki őrjőng, úgyhogy biztos jó. Elvileg a sok kínai miatt jött ide, úgyhogy biztos a migrációról meg ilyen dolgokról beszél. Óriási őrület van kint, a voltok tegnap elkezdtek pápa kekszeket árulni (fogalmam sincs mi az, lehet pápa alakú keksz vagy ilyesmi), mindenhol ki volt írva, hogy Benvenuti, amúgy itt simán csak Francesconak hívják az emberek és úgy tűnik mindenki imádja.

Tegnap volt az első olasz óránk is. Migránsokkal vagyunk együtt, akik már itt dolgoznak pár éve (5-6 éve) de még nem tanulták meg a nyelvet. Kellett írni egy tesztet, hogy milyen szinten vagyunk, és a tanár azt hitte, hogy csaltam, mert nekem sikerült... Aztán később kiderült, hogy mégse csaltam. A tanár amúgy cuki, kb. 70 éves, Sienában lakik és órán csak olaszul beszélünk. Amiket vettünk, azokat már persze tudom, de a magyarázatokat, meg amiket mondanak a tanárok csak én értem, úgyhogy szerintem azért hasznos lesz. Ma megkértem mindenkit, hogy hozzám csak olaszul beszéljenek, és mondták, hogy oké, csak akkor fognak angolt használni, ha a többiek is ott vannak.
Ma este lesz egy workshop, ahol kötni lehet, lehet elmegyek, egy magyar nő tartja, de a többiek mind olaszok, úgyhogy tudnám gyakorolni az olaszt is meg a kötést is. A saját kötésemet otthon kellett hagynom, mert nem fért be a táskámba (ne haragudj Zsófi) de úgy tűnik attól még tudok gyakorolni.

Ci vediamo a presto!
(Nemsokára találkozunk!)




1 megjegyzés: